Ide illik a legjobban, de lehet jobb lenne egy külön leágazást létrehozni a témának. Hogyan emlékeznek az egyes ősi vérrel rendelkező fajok?
Ahány nép annyiféle történelem és nem egyszerűen csak történelem, hanem annyiféle történelem-emlékezet. A történelmet minden faj másképpen látja és másképpen tartja számon.
Yalanok és yalanvérűek
A yalan és yalanvérű népek emlékezete “gyenge”, de precíz. Nincsenek olyan képességeik, amivel a múltat felidézhetik, ezért mesterséges eszközökre kell hagyatkozniuk. Legfeljebb legnagyobb hatalmú mágusaik képesek a múlt mélyére hatolni, de hogy ott mit láttak arról mindig hallgatnak. Már ha ép ésszel megússzák a kísérletet...
Egyesek azt rebesgetik, hogy némely yalanvérű nép hasonló módon képes visszaemlékezni a múltba, mint az urch faj, egyféle elrévülés során. De a yalanok istenei legyenek kegyesek, ahhoz a szerencsétlenhez, aki ezen népek körében hangot ad gyanújának, hogy ennek a népnek a vérébe jelentős urchvér került valamikor az idők során.
Urcha és urchavérűek
Az urch faj nem írja le emlékeit, nincs is szüksége rá. A faj minden egyede képes a múltba révedni, és fajának közös emlékezetét felidézni. Arra a kérdésre a válasz, hogy miért nem képesek tudásukat az Ősöknek megfelelően használni, ha egyszer emlékezhetnének rá, hogyan kell, a válasz: a kollektív tudat nagyon bonyolult. Még egy öreg és tapasztalt sámán sem merészkedik olyan területére, amiről nem rendelkezik valamennyi tudással. Sok sámánról szól legenda, akiknek lelke soha nem tért vissza a közös emlékezetből.
Ótündék és tündék
Az Ótünde népek gyermekei között rendszeresen születnek egyének, akik a képesek eddigi összes leélt életükre visszaemlékezni (egyfajta luminatar), ők a tünde népek emlékezete. Így történelmüket soha, legfeljebb dalaikat és verseiket öntik tartósabb (nem feltétlenül írott) formába. Azt rebesgetik a tünde területek mélyén vannak olyan ligetek, ahol a növények és állatok egy bizonyos fajta rend szerint végzik teendőiket, amiknek hangja egy évszakonként változó, mégis állandó dallamot hoz létre. Azt is mondják utazók, hogy sikerült már úgy álomra hajtaniuk fejüket (egy fa tőrzsénél), hogy a múlt valamely boldog pillanata elevenedett meg a szemei előtt. Csakhogy az ebben a látomásban szereplő lények füle hegyes volt, és soha nem látott események zajlottak az álmodó szemei előtt...
Itt is felmerül a kérdés, hogy miért nem használják ki egykori tudásukat az Ótünde népek. Erre a válasz egyrészt Elenhaar meggyengült mágikus háttere, másrészt, hogy a luminatarok soha nem rendelkeznek mágikus képességekkel, és úgy tartják, hogy a tudás nagy felelőséggel jár, és soha nem tanítják a fajuk más egyedeit olyan tudásra, amiről nem tudják, hogy feltétlen szükséges. Még a fakótünde despoták sem tudják rávenni luminatarjaikat, hogy megosszák ősi ismereteiket.
Óriás és óriásvérűek
Az óriások népei emlékezetüket genetikájuknak köszönhetik. A fajuk tagjai emlékeznek a tetszésük szerinti eseményekre, egyetlen feltétel, hogy annál az eseménynél óriás felmenőjének is jelen kellett lennie, és régebben kellett történjen, mint az óriás születése.
Ebben esetben is lehetnek olyanok, akik az urch révülettel vélnek közös pontokat találni. Fontos különbség, hogy az urch révületben az urchfajú egyén népének teljes kollektív emlékezetéhez hozzáfér (hogy ezzel a töménytelen információval hogyan birkózik meg az elméje az már más kérdés). Egy óriás a felmenőinek emlékeihez férhet hozzá, de csak akkor ha egy bizonyos dolog érdekli, akkor a tudás egyszercsak “megjelenik” a tudatában, mintha mindig is ott lett volna. Természetesen a távolság erősen behatároló tényező. Minden óriás emlékszik, hogy milyen volt prófétájuk első megjelenése, de tudására már akkor sem, ha közvetlenül az ő véréből származnának.
